Útra csábító Közép-dunántúli régió
Magyarország történelmi középpontjában, a Dunától a Balaton-felvidékig csaknem három megyét felölelve terül el a magyar államiság bölcsője, a Közép-Dunántúl. Lépten, nyomon találkozhatunk a magyar történelem gazdag örökségével – elég, ha csak Székesfehérvárt, a „királyok városát” és Veszprémet, a „királynék városát” említjük. A régió számos vára, így a sümegi, a veszprémi, a cseszneki vagy a Bory-vár, illetve a térség kastélyai: Martonvásáron a Brunszvik, Nádasdladányban a Nádasdy-kastély egész évben rendezvények sokaságával várják a látogatókat.
A régió új és megújult élmény-, gyógy- és termálfürdőhelyein várják a gyógyulni és pihenni vágyó vendégeket. A Velencei-tó déli partján, az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő 1000 méter mélyről érkező 55 C0-os gyógyvize, természetes gyógyerejénél fogva kiválóan alkalmas a mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek gyógyítására. A dunaújvárosi Aquantis Wellness- és Gyógyászati Központ tovább erősíti a térség szolgáltatásait: két szinten, 1971 m2 vízfelület, kül- és beltéri medencék, gyermekpancsoló, csúszdák, exkluzív Római Fürdő. Komáromban 1965-ben 1268 méter mélyen 62 °C fokos termálvízre bukkantak. A gyógyvíz gazdag ásványi anyagainak köszönhetően reumatológiai, nőgyógyászati és egyes bőrbetegségek kezelésére alkalmas. A gyógyfürdő fejlesztésével új gyermekmedence létesült élményelemekkel. Pápán a Várkertfürdő, 42°C-os termálvízre épülő fürdőkomplexuma (beltéri és külső medencék, wellness szolgáltatások) a műemléki védelem alatt álló Belső Várkert szomszédságában helyezkedik el, békés, kellemes környezetben. A Velence Resort & Spa élményfürdője közvetlenül a Velencei-tó partján található. Gyógyelemeket tartalmazó részlege az 1000 méteres mélységből érkező 72 ºC-os gyógyvízre épült. A Tatabányai Gyémánt Fürdőben megtalálható minden, ami a felüdülést szolgálja: hét beltéri medence, számtalan élményelem, fekvőmasszázs, jacuzzi, nyakzuhany, masszírozó fúvókák, vízesés és sodrófolyosó, valamint két teljesen zárt beltéri csőcsúszda. Az 1905-ben épült patinás, kagylódíszítésű, kupolás műemlék Székesfehérvári Árpád Fürdőfürdőben, eredeti szépségében állították helyre a faragott kabinsort az öltözőben, korabeli díszburkolatokat és stukkókat a fürdő egész területén. A korhű berendezések mellett az épületet a legmodernebb technikával szerelték fel annak érdekében, hogy minden igényt kiszolgálhassanak a különféle magas színvonalú szolgáltatásokkal. Ajkán a Kristályfürdő, a Városliget csodás zöldjében elterülő, megújult, vízi elemekben gazdag élményfürdő, mely 6 medencével és 1700 m2 vízfelülettel különböző élményelemekkel és szolgáltatásokkal biztosítja a legjobb kikapcsolódást. A fürdőkön kívül, a régió szállodái és wellness szállodái különféle csomagajánlatokat kínálnak.
A régió északnyugati területén a Gerecsére, Vértesre és Bakonyra tagolódó ősi röghegység, a Dunántúli-középhegység húzódik, mely az aktív turisták kedvelt célpontja; bakancsban, kerékpár nyergében és lóháton egyaránt. A hegységtől délre a fürdőzés, vízi sportolás örömeit kínálja a „napfény tava”, a Velencei-tó. Délebbre a természeti kincsek sokaságát rejtő (Rétszilasi Halastavak) alföldi jellegű vidék, a Mezőföld helyezkedik el a Magyar Mikulás otthonával, Nagykarácsonnyal.
A térség festői környezetben fekvő vadban gazdag erdőségei (Vértes, Bakony, Mezőföld), halban gazdag tavai (Velencei-tó, Öreg-tó) vadászatra illetve horgászatra, a 18 lyukú pályák (Alcsútdoboz, Tata) pedig golfjátékra csábítják az idelátogatókat.
A Közép-dunántúli régió kulturális értékei (a Herendi porcelánok; a Kékfestő Múzeum Pápán), néprajza (mohai tikverőzés, bakonyi betyárok, csákvári fazekasság) és turisztikai lehetőségei egymást kiegészítve változatos és tartalmas időtöltést kínálnak minden vendég számára. Ne hagyják el a régiót anélkül, hogy meg ne ízlelnék a régió specialitásait, hiszen hogy egy térséget igazán megismerhessünk, meg kell kóstolnunk ételeit és italait, így a helyi borvidékek nedűit: a móri Ezerjót vagy a somlói Juhfarkot is.
Aquantis Wellness- és Gyógyászati Központ - Dunaújváros
Az élményfürdőt kedvelők új helyszíne: AQUANTIS Wellness- és Gyógyászati Központ Élményfürdőnkben két szinten 9 kül- és beltéri medencével, változatos élményelemekkel, csúszdákkal, gyermekpancsolókkal várjuk kedves Vendégeinket. Medencéink hőfoka 26 – 36 °C hőmérséklet között váltakozik.
A fedett részben nagymedence, barlangmedence, pihenőmedencék és egy bármedence található, melyekben folyamatosan különböző kényeztető- és frissítő masszázselemek közül válogathatunk. Ugyancsak a beltéri részben három csúszda és egy gyermekpancsoló is csábítja a fiatalabbakat.
A belső nagymedencéből ki lehet úszni a külső medencerészbe, ahol szintén kellemes élmények: sodrófolyosó, pezsgőágyak, további hát- és vízsugármasszázs elemek várnak bennünket.
A szabadtéri részen egy gyermek-, és egy nagymedence kínálja magát.
Gyermekmedencénk speciális kialakítása, az itt kialakított vízmélységgel, és a korosztálynak megfelelő élményelemekkel kifejezetten a legkisebbeket, a totyogókat szolgálja. Két kis csúszdával, gombával és többféle vízi játékokkal szerettethetjük meg velük a pancsolás örömeit.
A nagymedencénk háromféle élménycsúszdával és két különböző magasságú trambulinnal teszi próbára a vendégeket.
A napozni vágyókat parkosított területekkel várjuk. A félárnyékos részek ideálisak a kisgyermekesek számára, pihentető, nyugodt helyet kínálva a „nagy játszások” közti pihenésre, vagy akár egy szundikálásra.
Fürdőkomplexumunk télen és nyáron is egyaránt remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt minden korosztály számára.
Wellness
Harmóniában önmagunkkal!
Az AQUANTIS Wellness- és Gyógyászati Központ már a nevében is jelzi, hogy vendégeink részére nyújtott szolgáltatásaink részei az egészségtudatos életformának. Wellness szolgáltatásaink egy olyan komplex egészségmegőrző program részei, mellyel nemcsak egyszerűen kipihenjük magunkat, hanem megadjuk magunknak mindazt a törődést és kényeztetést, mely ahhoz szükséges, hogy ismét teljes energiával és lendülettel tudjunk koncentrálni a hétköznapok kihívásaira.
Egy egynapos wellness kúra folyamán akár tudatosan megtervezve, akár csak a testünk jelzéseire hagyatkozva egyénre szabottan választhatunk a különböző frissítő, relaxáló, méregtelenítő szolgáltatások közül.
Élményfürdőnk medencéi a test különböző pontjait átmozgató vízsugármasszázs elemekkel, pezsgőágyakkal lazítják fel testünk elfáradt izmait. A Római fürdő szaunavilága finn- és infra szaunákkal, gőz- és aromakabinokkal, merülőmedencével, jakuzzival és Kneipp taposóval segíti a méreganyagok távozását szervezetünkből. A különlegességet kedvelőknek pedig szaunamestereink változatos és hangulatos szauna ceremóniákkal kedveskednek.
Hamarosan megnyíló Gyógyászati Központunkban és Fitness részlegünkben a különböző relaxáló-, frissítő- és orvosi masszázsok közül válogathatunk majd kedvünkre.
Szánjunk időt magunkra, szervezetünk meghálálja!
Gyógyászat
Bevezető Nem csak frissülhet, gyógyulhat is az AQUANTIS Wellness- és Gyógyászati Központban! Élményfürdőnk lifttel is megközelíthető második emeletén nyugat-európai színvonalú gyógyászati központ került kialakításra. Az akadálymentesített, több mint ezer négyzetméteres területen balneo-, hidroterápiás és fizikoterápiás kezelések, továbbá különböző gyógytornák bőséges tárháza várja a beutalóval érkező betegeket és az élményfürdő vendégeit.
Élményfürdőnk lifttel is megközelíthető második emeletén nyugat-európai színvonalú gyógyászati központ került kialakításra. Az akadálymentesített, több mint ezer négyzetméteres területen balneo-, hidroterápiás és fizikoterápiás kezelések, továbbá különböző gyógytornák bőséges tárháza várja a beutalóval érkező betegeket és az élményfürdő vendégeit.
Gyógyászati központunk gyógytorna medencéjében a gerincoszlopot, és az ízületeket kímélő mozgás végezhető, az ötállásos súlyfürdőben pedig a szakemberek a gerincoszlop betegségeit kezelik kíméletes és egyben hatásos módszerrel.
A négy hidroterápiás kádban víz alatti vízsugármasszázs alkalmazásával erősítik a legyengült izmokat. A kezelés javítja a vérkeringést, felszabadítja a letapadt szöveteket és nem utolsósorban helyreállítja a bőr állapotát.
A kádakban lehetőség van a szénsavas fürdőre is, mely elsősorban szív- és érbetegek számára javallott, de kiváló relaxációs hatása is ismert.
A végtagok vérkeringésének javítására a négyrekeszes váltófürdő vehető igénybe.
Az elektroterápiás kezelőkben a testszöveteket gyenge elektromos impulzusokkal stimulálják a vérellátás élénkítése érdekében, így csillapítva a fájdalmat.
A gyógytorna szobák igazi különlegességének számít a kallantyúkkal ellátott rácsozat, mely elősegíti a speciális gyakorlatok elvégzését.
Gyógyászati részlegünk szolgáltatásait beutalóval, egészségpénztári tagsággal, vagy akár vendégként is bárki igénybe veheti. Tervezett nyitvatartási ideje hétköznapokon 7 – 17 óráig.
Ne felejtse, nem csak frissülhet, gyógyulhat is élményfürdőnkben!
További információ: www.aquantis.hu
Árpád Fürdő - Székesfehérvár
2010 március 25-én, hosszú várakozás után, újra megnyitotta kapuit a Székesfehérvári Árpád Fürdő.
Lépjen be a múlt és jelen világát ötvöző fürdővilágba, ahol az Ön igényeihez igazodott szolgáltatásokkal és nyitva tartással várjuk!
Adja át magát a valódi luxus és kényeztetés élményének, hagyja, hogy a törökfürdő titokzatos kis folyosói és pihenői magával ragadják, hogy a nálunk töltött idő valóban igazi újjászületés legyen!
Törökfürdő
A fürdőpalota szívében elhelyezkedő törökfürdő ma már mozaikkal kirakott ülőmedenceként funkcionál. Kellemes, 36-38 C-os vizéből gyönyörű panorámaként tárul a vendégek elé a helyreállított, korabeli szépségében ragyogó kupola.
Patkó medence
Az íves formájú medence a Törökfürdő mellett helyezkedik el. A faragott oroszlánfejekkel díszített falak között a mozaikcsempével kirakott medence valódi műtárgya a fürdőnek.
Arab és Török pezsgőfürdő
A törökfürdő bejáratának két oldalán található két kis beépített hidromasszázs kád -a Török és Arab pezsgőfürdő- a Törökfürdő élményrészlegeként üzemel.
Piskóta medence
Az új épületrészben elhelyezkedő piskóta formájú medence a fürdő élménymedencéjeként funkcionál. Hát-és derékmasszírozók, buzgárok frissítik a vendégek szervezetét.
Csobbanó/Merülőmedencék
Az újonnan épült Szaunavilágban egy kültéri és egy beltéri merülőmedence szolgálja a szaunázás utáni hideg felfrissülést.
További információ: www.fehervar-arpadfurdo.hu
Gyémántfürdő- Tatabánya
A Gyémánt Fürdő hét beltéri medencével és számtalan élményelemmel várja télen-nyáron a kikapcsolódásra vágyókat.
Megtalálható itt minden, ami a felüdülést szolgálja: fekvőmasszázs, jacuzzi, nyakzuhany, masszírozó fúvókák, vízesés és sodrófolyosó, valamint két teljesen zárt beltéri csőcsúszda.
A legkisebbeket gyermekmedencékkel és egy hatalmas játszóházzal várjuk, ahol szakképzett animátori felügyelet mellett szórakozhatnak. Az édesanyák dolgát pedig két pelenkázó helyiség és a szoptatószoba hivatott megkönnyíteni.
Magyarország egyik legszebb fekvésű strandját találja itt a látogató.
A festői zöld területen található strand öt medencével összesen négy különböző csúszdával, ingyenesen igénybe vehető napozóágyakkal, hatalmas gyermekjátszótérrel, homokfoci és strandröplabda pályával várja a vendégeket.
Az összes medencénk hőfoka szabályozott, így még hűvösebb időben sem fáznak a strandolók.
Uszodánk két medencével várja télen-nyáron a sportolni vágyó vendégeit.
Az 50 méteres sportmedencében lehetőség nyílik a testedzésre, a 15 méter hosszú és 70 centiméter mély tanmedencében pedig az úszni nem tudók sajátíthatják el a sportág alapjait.A szaunába jegyet váltók négy finn szauna, egy infraszauna, két gőzkabin és egy aromakamra közül válogathatnak, lehűthetik magukat a merülő medencében, majd a pihenőtérben indiai környezetben pihenhetik ki magukat akár a négy vízágy valamelyikén.
További információ: www.gyemantfurdo.hu
VELENCE Resort & Spa
Az újonnan épült wellness és konferenciaszálloda épületében elhelyezkedő fürdő élmény- és gyógyelemeket is tartalmazó részlegeivel és az 1000 méteres mélységből érkező 70 ºC-os gyógyvizével egész évben várja pihenni és gyógyulni vágyó vendégeit közvetlenül a Velencei-tó partján.
Elérhetőségek
Velence Resort & Spa
2481 Velence, Béke út
E- mail: info@velencespa.com
Web: www.velencespa.com
Szálloda tel: +36 22 589 900
Spa telefon: +36 22 589 971
PÁPAI VÁRKERTFÜRDŐ
Az egész évben üzemelő, 42°C-os termálvízre épülő fürdőkomplexum a műemléki védelem alatt álló Belső Várkert szomszédságában helyezkedik el, békés, kellemes környezetben.
A Várkertfürdő wellness szolgáltatásai, belsőtéri és külső medencéi, színvonalas étterme a régió büszkeségei közé tartoznak.
Elérhetőségek
Várkertfürdő
8500 Pápa, Várkert u.5.
Információ:
E-mail: info@varkertfurdo.hu
Web: www.varkertfurdo.hu
Tel: 89/512-600, 89/512-601
AGÁRDI TERMÁLFÜRDŐ
A Velencei-tó déli partján található Agárd, nemcsak a vízi sportok központja, hanem itt található térség eddig egyetlen termálfürdője is. Egész évben vonzza a vendégeket az agárdi Bika-völgyben a gyógyhatású termálvízre épült, a múlt évben kibővített modern fürdő.
Az agárdi Bika-völgyben egész évben üzemelő gyógyfürdő 1000 méter mélyről érkező 55 C0- os gyógyvize, természetes gyógyerejénél fogva kiválóan alkalmas a mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek gyógyítására. A fürdő területén igényesen kialakított belső és külső medencék várják a fürdőzni és gyógyulni vágyókat.
A gyógyvizet ásványi anyag összetétele - különösen a jelentékeny kéntartalom- az alábbiak gyógykezelésére teszi alkalmassá
- kopásos mozgásszervi betegségek,
- idült gyulladásos mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek,
- valamint balesetek, bénulások utáni állapotok.
A Velencei-tó partján fekvő település, Agárd nagyszerű földrajzi fekvésének, valamint a tó adta lehetőségeknek köszönhetően nem kárhoztatja a gyógyulni, kikapcsolódni, felfrissülni vágyókat tétlenségre. A Velencei-tó környéke, Székesfehérvár, Martonvásár számos látnivalóval, rendezvényekkel várja a látogatókat.
További elérhetőségek:
Agárdi Gyógy- és Termálfürdő
2484 Agárd
Határ út
Tel: 22/579-230
E-mial: info@agarditermal.hu
www.agarditermal.hu
KOMÁROMI GYÓGYFÜRDŐ
Egy szerencsés véletlennek köszönhetően Komáromban 1965-ben 1268 méter mélyen 62 °C fokos termálvízre bukkantak. Ezt a kincset osztják meg a belátogatókkal.
A gyógyvíz gazdag ásványi anyagainak köszönhetően az alábbi betegségek kezelésére alkalmazható hatásosan:
- degeneratív gerinc és ízületi betegségek (meszesedés, kopásos ízületi betegségek, köszvény, ínhüvelygyulladás, idült izomfájdalom, teniszkönyök)- baleseti ortopédiai, idegsebészeti műtétek rehabilitációja (porckorongsérv műtét utáni állapot, balesetek után kialakult mozgásszervi elváltozások, érszűkület)- idült gyulladásos nőgyógyászati korképek (meddőség egyes formái, klimax)
A gyógyfürdő fejlesztés eredményei: új gyermekmedence élményelemekkel, az 50 m-es medence gombákkal és buzgárokkal
További elérhetőségek:
KOMTHERMÁL KFT.
2900 Komárom
Táncsics M. u. 34-36
Tel: 34/342-551, 34/345-578
E-mail: komthermal@komthermal.hu
www.komthermal.hu



