Várkapitányok ajánlásával
Az idén hatodik alkalommal jönnek a Cseszneki Várba a történelmi íjászok és megmérettetik magukat a Zsigmond király Legjobb Íjászának járó XV. századi kard (vándordíj) birtoklásáért. A No Motor Rally a természetkedvelő baráti társaságoknak, családosoknak, egyéni és csoportos túrázóknak nyújt elsősorban teljesítménypróbához kötött kikapcsolódást. A Zöld Sportok hétvégéje is a természetbe invitálja a Bakonyba érkező vendégeket. Profik segítségével sajátíthatják el a sziklamászás fogásait, de a túrakerékpárosok és a tájékozódó futók is megtalálják majd a kedvükre való távjaikat. Július 10-én egy nemzetközi Tárogatófesztiválnak ad helyet a Cseszneki Vár. A nagyvilágból érkező zenészek együtt is és külön-külön is megszólaltatják a mindig is magyarnak tartott csodálatos hangzású fúvós hangszert.
A CSESZNEKI NYÁR az idén több újdonsággal is jelentkezik, az egyik a Lovagi Játékok című program, mely szombatonként délelőtt és délután egy-egy igazi lovagi csatározással várja a vendégeket, akik a program végén kipróbálhatják maguk is a fegyverforgatás fortélyait szakavatott lovagok (Diósdi Lovagok) felügyelete alatt, valamint megkóstolhatják a Cseszneki Kemencés Csülök utolérhetetlen ízét, zamatát. Az országban először Cseszneken kerül megrendezésre a Magyarországi Lovagrendek Találkozója elnevezésű program, mely lehetőséget igyekszik teremteni az itthon működő lovagrendeknek, hogy a nagy nyilvánosság előtt is bemutassák tevékenységüket és tagokat toborozzanak soraikba. Több lovagrend középkori katonai hagyományőrző tevékenységet is folytat, és itt a Cseszneki Várban is bemutathatják harci tudományukat egymásnak és természetesen a vendégeknek egyaránt. A Várdalnoki esték keretében Balogh Péter játszik majd kobzon a közönségnek. A hagyományos Cseszneki EDDA koncertre július 24-én kerül sor. Július 31-én a Pannon Várszínházzal közösen mutatjuk be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. A 13. Cseszneki VÁRJÁTÉKOK programja szintén a Várban ill. a Vár előtt kialakított Lovagi tornapályán kerül bemutatásra, mely alkalomból az ország legjobb középkori hagyományőrző csapatai fognak bemutatókat tartani. A Jöjjön el a Te országod! szintén egy zenei program, a Felvidéki Rockszínház művészei sztárvendégekkel közösen egy történelmi keresztmetszetet mutatnak be rockoperáinkon és musicaljainkon keresztül. Az idei CSESZNEKI NYÁR rendezvénysorozatot hagyományosan az István a király rockopera bemutatásával és egy szépen megkoreografált tűzijátékkal zárjuk.
VÁRTÚRÁK
VÁRTÚRÁK elnevezéssel 2009. tavaszától egy új pecsétgyűjtős játék indult, melynek lényege, hogy az erre a célra árusított VÁRTÚRÁK 1. Kalauzba három éven belül össze kell gyűjteni a Veszprém Megyei Várak Főkapitánysága alá tartozó hét vár: Csesznek, Csobánc, Nagyvázsony, Somló, Sümeg, Szigliget és Várpalota Várainak pecsétjét!
A VÁRTÚRÁK 1. teljesítői 1 db VÁRTÚRÁK kitűzőt és 1 db meglepetés ajándék kapnak, valamint részt vesznek az évente megrendezendő sorsoláson, melyen értékes fegyvermásolatokat, Várakkal ill. a Magyar történelemmel kapcsolatos könyveket és egyéb ajándékokat nyerhetnek. A részletes játékszabály a www.varturak.hu honlapon olvasható!
A 2009. évi fődíjat egy XVI. századi magyar szablya hiteles másolatát egy Rédei Vártúrázó nyerte!
• Információ: Cseszneki Programiroda
T./f.: +36 88 436 110
Mobil: +36 30 449 7547
E-mail: info@csesznekinyar.hu
www.csesznekinyar.hu



